A rovásírás története
A magyar kultúra múltjának egyik legvitatottabb pontja az, hogy volt-e honfoglaló eleinknek saját írása. Évről évre bizonyosabbá válik, hogy eleink írástudó népként érkeztek a Kárpát-medencébe. A rovásírás legfőbb elemeit a magyarság a honfoglalás előtt, a keleti szállásterületeken sajátította el. A betűalakokat nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a betűket rótták, hogy a sor jobbról balra haladt, hogy a magánhangzókat csak ritkán írták ki, s leginkább akkor ha azok hosszú magánhangzókat jelöltek. Ez a sémi íráscsaláddal való rokonságra utal. Az ótürkök egészen a Fekete-tengerig terjesztették ki hatalmukat, itt jött létre a nyugati türk, majd a Kazár Kaganátus. A kazárok írni tudását senki sem vonja kétségbe. Őseink hosszú ideig ezen a vidéken éltek, így bőven volt lehetőségük elsajátítani ezt a különös írásmódot. Az 1. és 2. számú rajz két türk rovásfeliratot mutat.
Sokat elárul a magyar rovásírás eredetéről az is, hogy mind az "ír" , mind a "betű" szavunk türk eredetű. Reméljük, hogy a majdani etelközi ásatások bizonyítani fogják, hogy őseink nem felejtették el egyhamar a Kazáriából hozott betűket. Mint ismeretes, a kései avar korban a Kárpát-medencében egy rovásírást használtak, amelynek ábécéjét két legfontosabb emléke után nagyszentmiklós-szarvasi rovásírásnak nevezzük. Azt is tudjuk, hogy ez az írás a kelet-európai írások családjába tartozik, amelynek egyre több emléke kerül elő a volt Kazár Birodalom területéről. A magyar honfoglalók tárgyai között is találtak olyat, amelyen ezzel a kelet-európai írással készült rövid felirat állt (Homokmégy-Halom). Mindezek ellenére még mindig hiányzik egy-két láncszem, amely összekötné a magyar rovásírást a késő avar kori és más kelet-európai emlékekkel. E hiányzó láncszemek remélhetőleg hamarosan előkerülnek. Talán azon téglajelek közt keresni őket, amelyek XI-XII. századi templomaink falán láthatók. "Kizártnak tartom - mondta Németh Gyula -, hogy az írás használata, ilyen értékes része a műveltségnek, ha egyszer a magyarság egy törzsénél megvolt, a többieknél ne lett volna meg. A székely írás tehát véleményem szerint a pogány magyarságnál általánosan használt írás, amelyet a kereszténység megsemmisített, azonban megmaradt az elkülönülve és önálló szervezetben élő székelyeknél." Mivel a Székelyföldön maradt fönn legtovább, ezért szokták írásunkat székely rovásírásként emlegetni.
Írásunk négy betüjele az "a", az "e", "o" és "f" biztosan, két betüje, a "h" és "l" pedig valószínűleg szláv közvetítéssel a görög ábécére vezethető vissza. Az a tény, hogy az "f" és "h" jele egy másik ábécéből került a magyarba, olyan nyelvre utal, amelyben eredetileg nem volt "h" és "f". Ilyen volt a szláv és a magyar is. Régen a fehér fejér, Székesfehérvár pedig Fejérvár volt. Az "a", "e" és "o" magánhangzók betüjeleit azért vehették át, mert az eredeti írásnak más rendszere lehetett a magánhangzók jelölésére, vagy pedig olyan magánhangzói voltak, amelyek távol álltak az átvettektől.
Feltünő, hogy a magyar írásban az "s" és az "l" jele összefügg. Úgy tűnik, mintha az "s" a görög lambda jeléből lenne és az "l" jele az "s" jeléhez hozzátett két vonással (pontosabban: diakritikus jellel) lenne képezve. Az "r" jele egyszerűbb és a "z" jele az "r"-hez hozzátett vonás. Az "ny" jele világosan az "n" és a "j" jelből van összetéve. Mindez az írás belső történetére utal.
A magyar rovásírás a X. és XV. század folyamán jelentősen átalakult. Előbb kapcsolatba került a szláv, majd pedig a latin írással. Írásunk kálváriája a kereszténység felvételével kezdődött. A latin nyelv és írásbeliség csak ezután nyomult az előtérbe. A régi pogány írásjeleket üldözni kezdték, így a rovásírás visszaszorult, hanyatlani kezdett. Tudunk olyan vatikáni rendelkezésről is, amely előírta, hogy a magyarok, a székelyek s a hunok által használt régi magyar betük, a jobbról balra való írás helyett csak a latin betüket szabad használni, a papoknak a pogány írást büntetés terhe mellett tanítani nem szabad, a pogány betüs feliratokat pedig egyenesen meg kell semmisíteni.
A rovásírás titkosírásként élt tovább, sőt fejlődött, hiszen a latin írásmód hatására alakultak ki az úgynevezett ligatúrák, összevont jelek. Ilyen például a latin saint (szent) szó rövidítése: st, amely a rovásírásban az "s" és "t" betük összevonásából keletkezett. A sort még kiegészíti az "nd", "ck"...stb.
Újbóli felvirágzás a reneszánsz és a humanizmus elején következett be, amikor is az előkelő udvarokban szívesen használták titkosírás és egyéb időt múlató foglalatosságként. Lehet, hogy ekkor kiegészítették betükészletét, amely most megnehezíti a régebbi betüalakok és a helyesírás pontos visszaállítását. A reneszánsz elmúltával az újra erősödő egyház és konzervatív vezetőgárdája szép lassan teljesen a háttérbe szorította őseink írását. Legtovább a Székelyföldön, a XVII. századig maradt fönn.
"A rovásírás a magyarok őseinek az írása, a legelső írásrendszerek közé tartozik, vagy maga az ősforrás, amelyből minden nép merített írásrendszere kialakításakor. Kárpát-medencei jelenléte régészeti leletekkel bizonyathatóan 8-9 ezer éves.
Ebből következik, hogy legalább ennyi ideje a Kárpát-medence őslakói vagyunk. A rovásírás bizonyítja szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkat, mert ezeknek a népeknek régészeti emlékein megtalálható.
A rovásírás emlékei bizonyítják, hogy a magyarok ősei már az újkőkorban írástudók voltak, míg Nagy Károly frank császár még a 8. században sem tudott írni-olvasni."
(Friedrich Klára, 1999. október 28. Magyarok háza)
Rovásírás ABC:
Forrás:http://www.atti.info/rovas.htm |
AJÁNLOM AZ OLDALT
