A trianoni békeszerződés az I. világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként, Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és az antant (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) között létrejött békeszerződés, amely többek között meghatározza Magyarország és Ausztria, Románia, valamint az újonnan létrejött Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság új határait. (Ausztria határairól emellett a Saint Germain-i békeszerződés is rendelkezik.)

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett (35 000 főben) korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon kastélyban.

A szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor nem lett a tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival.

A szerződés előzményei

Magyarország elvesztette az I. világháborút, és hadserege előbb kivérzett majd Károlyi Mihály kormányának hatalomra kerülését követően csaknem teljesen szétesett, egyedül a Székely Hadosztály maradt meg mint számottevő katonai erő. Ezt kihasználva a háborút kevesebb emberveszteséggel átvészelő Románia, Szerbia és az addig nem létező Csehszlovákia amelynek vezetői az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló katonákból toboroztak légiókat, az Antant politikai és anyagi támogatásával bevonult az ország románok szerbek és szlovákok által is lakott területeire, annélkül hogy komoly fegyveres ellenállásal találkoztak volna. Erre azért volt szüksége, Romániának Szerbiának és Csehszlovákiának már a békeszerződés aláírása előtt, hogy a majdan létrejövő határoknak kész helyzetet teremtve érvényt tudjanak szerezni, mert nem valószínű hogy az Antant vezető hatalmai komoly hadsereget küldve ezt megtették volna helyettük.
A magyar kormány csak miután a románok már Kolozsvárt is elfoglalták, adta ki parancsba a Székely Hadosztálynak a fegyveres ellenállást, de a vezető győztes hatalmak demarkációs vonalak kijelölésével egyre nagyobb területek átadását követelték. 1919. január 18-án már megkezdődött a békekonferencia ekkor még csak a győztes államok részvételével, és ott főleg -magyar vonatkozását tekintve-Románia, Szerbia Csehszlovákia területi igényei kerültek szóba.

A Vix-jegyzék elutasítását követően, -mely értelmében csaknem a tiszáig engedte volna át a területét Magyarország Romániának- Károlyi Mihály átadta a hatalmat a Kun Béla vezette Magyarországi Tanácsköztársaságnak. Ezzel egy időben Aradon, majd a francia megszállás alatt álló Szegeden ellenforradalmi kormány alakul gróf Károlyi Gyula vezetéséve, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. A teljes nemzetközi elszigeteltségben megalakut új magyarországi tanács kormány, amelyet csak Szovjet-Oroszország ismert el, Vörös Hadsereget szervez és megkísérli felvenni a harcot az ország területi integritását veszélyeztető szomszédos népekkel, de ugyanakkor nem biztosít lőszer,és élelmiszer utánpótlást politikai ellentétek miatt a Székely Hadosztálynak, amely végül leteszi a fegyvert a román hadsereg előtt és így Románia megszállja az egész Tiszántúlt. A magyar Vörös Hadsereg Stromfeld Aurél vezetésével sikeresen visszafoglalja a Felvidék keleti részét, sőt még Zólyomot és Érsekújvárt is Csehszlovákiától. Clemenceau jegyzéket intézett a Kormányzótanácshoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a Vörös Hadsereget északon vonják vissza e határok mögé. Cserében a románok ki fogják üríteni a Tiszántúlt, és meghívják Magyarországot a békekonferenciára. A proletárdiktatúra vezetői – hosszas vita után – elfogadták a javaslatot. Az Antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, Stromfeld lemond, helyére Julier Ferenc kerül, ugyanakkor a román csapatok nem mozdultak a Tisza mellől. Ekkor a Magyarországi Tanácsköztársaság a tiszai támadásal fegyveresen akart érvényt szerezni a jegyzéknek, amely azonban a csapatok gyenge harcértéke és Julier Ferenc árulása (Támadási tervet eljutatta a román hadseregnek) miatt pár nap alatt összeomlott- Kun Béla és társai különvonaton távoztak az országból.

Peidl Gyula alalít szociáldemokrata-kommunista kormányt, de a román csapatok ezután megszállják Budapestet Győrt, és Veszprémet. Friedrich István- József főherceg megbízásából -csendőri segítséget is igénybevéve feloszlatja az új magyar kormányt, és ő alakít kormányt, melyet az Antant nem ismert el. Horthy Miklós kommunistaellenes tiszti különítményekből hadsereget toborz, és csapataival az Antant engedélyének birtokában a Dunántúlra vonul- főhadiszállását pedig Siófokon rendezte be. George Russel Clerk brit diplomata végül vele állapodott meg arról, hogy a román kivonulás után hogy az általa vezetett Nemzeti Hadsereg vegye át az ellenőrzést Budapesten.

A szerződés magyar részről történő elfogadásának okai

Az ország területének nagy része idegen megszállás alatt volt, és még Horthy Miklós hatalomra kerülése után is a román hadsereg csak a Tiszáig vonult vissza.
A békeszerződés elutasítása esetén valósznüleg bizonytalan ideig megszállta volna a komoly katonai erővel nem rendelkező maradék Magyarország teljes területét Románia, Szerbia és Csehszlovákia. Mivel ez az egész magyar nemzetre nézve súlyos vagy végzetes következményekkel is járhatott volna, ezért az akkori magyar vezetők úgy döntöttek, hogy jobb ezeket a súlyos feltételeket elfogadni. Így legalább, igaz sokkal kisebb területen, de nemzetközi elszigeteltségéből is megszabadulva fennmarad az ország.

A szerződés megszületése 
 
A Nagy Trianon-kastély, ahol a szerződést aláírták. Épült 1678-ben Jules Hardouin-Mansart tervei alapján
 
A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott háziőrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án - a béketervezet végleges lezárása után - nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét”. Apponyi Albert trianoni „védőbeszéde”

Ezután átvették a szerződést tartalmazó dokumentumot, majd pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – alá írták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia sem volt kompromisszumkész: a teljes integritást célozta, ahelyett, hogy a magyar lakosságú határmenti területek megtartására törekedett volna. Részben ezért is hagyták figyelmen kívül. Nem ragaszkodott a wilsoni elveknek megfelelő helyi népszavazások kiírásához sem.

A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe, ez volt az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg.

A Magyar Szent Korona Országai (Magyarország és Horvát-Szlavónország és Fiume együtt) az alábbi területeket veszítette el:
Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része, az Alföld egy része Romániához került;

103 093 km˛, a Magyar Királyság 31,78%-a.
a szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége, így a Felvidék, a szinte csak magyar lakta Csallóköz és Kárpátalja Csehszlovákiához került;

61 633 km˛, a Magyar Királyság 18,9%-a.
délen a Szerémség, Dél-Baranya (1163 km˛), Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz (729 km˛) és a Muramente (947,8 km˛) az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi neve Jugoszlávia) része lett;

62 092 km˛, a Magyar Királyság 19,14%-a.
nyugaton egy sáv, a Felsőőrvidék Ausztriához került, ahol később Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre az új területekből a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján;

3 967 km˛, a Magyar Királyság 1,22%-a.
északon Szepes és Árva megyéből az alábbi községek kerültek Lengyelországhoz:

Alsólápos (Lapsze NiĽnie), Alsólipnica (Łipnica Wielka), (Czarny Dunajec*), Jablonka (Jabłonka), (Nowy Targ*), (Raba Wyżna*), (Bukowina Tatrzańska*)
Czarny Dunajec községből Pekelnik (Piekelnik) és Podszkle (Podskle) települések,
Nowy Targ községből Derzsény (Dursztyn), Bélakorompa (Krempachy) és Újbéla (Nowa Biała) települések,
Raba Wyżna községből Bukovinapodszkle (Bukowina Osiedle), Harkabúz (Harkabuz) és Szárnya (Podsarnie) települések,
Bukowina Tatrzańska községből Feketebérc (Czarna Góra), Szepesgyörke (Jurgów) és Répásfalu (Rzepiska) települések tartoztak Magyarországhoz 1920-ig. Lengyelország kapott meg;

589 km˛-t, a Magyar Királyság 0,18%-t.
A szerződéssel a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került az 1102 óta a magyar Szent Korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is;

42 541 km˛, a Magyar Királyság 12,87%-a.
Fiume (olasz szó; magyarul: 'folyó', mai neve Rijeka) városa is a magyar Szent Korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.

21 km˛, a Magyar Királyság 0,000065%-a.

A békeszerződés eredményeképp a 324 411 km˛ összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km˛-ről 92 963 km˛-re csökkent).

Kettévágott települések

Néhány esetben az új határok belterületen vágtak szét egyes településeket.
Dél-Komárom és Észak-Komárom
Nagylak
Somoskő

Gyakran fordult elő, hogy egyes külterületi részeket vágott el a központi belterülettől az új országhatár, s az elvágott rész önálló községgé szerveződött. Néhány példa:
Sátoraljaújhely határából Karlatanya, a mai Újhely
Nagyszalonta határából a mai Újszalonta
Ottlaka határából a mai Pusztaottlaka
Szabadka határából a mai Csikéria, Kelebia és Tompa
Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka határából a mai Dunasziget

Ennél is gyakrabban fordult elő, hogy egyes elvágott külterületi részeket az új országhatár miatt más községhez csatoltak. Példák:
Pomogy határából a ma Sarródhoz tartozó Mexikópuszta, mai nevén Fertőújlak
Féltorony határából az először Hegyeshalomhoz, majd 1946 óta Várbaloghoz tartozó Albertkázmérpuszta

A leggyakoribb eset természetesen az, amikor nem egy-egy települést vágott ketté a határ, hanem korábban szorosan együttélő településeket zárt el egymástól. Jelképértékű eset Nagyszelmenc (Veµké Slemence, Szlovákia), és Kisszelmenc (Szolonci, Ukrajna) sorsa, ahol mindkét település lakossága zömmel magyar.

Demográfiai következmények 
 
Nemzetiségek eloszlása az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Forrás: William R. Shepherd: Historical Atlas (1911)

A Magyar Királyság lakóinak száma 18,2 millióról 7,6 millióra esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 54,1%-át tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása még nagyjából sem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz kerültek szülőföldjükön kisebbségbe. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján:
Felvidéken (ma Szlovákiához tartozó területen): 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a
Árva vármegye és Szepes vármegye Lengyelországhoz került részein: 1 000 fő, a helyi lakosság 0,115%-a
Erdélyben, Partiumban és Kelet-Bánságban (ma Romániához tartozó területen): 1 662 000 fő a helyi lakosság 32%-a
Vajdaságban (ma Szerbiához tartozó területen): 420 000 fő a helyi lakosság 28%-a
Kárpátalján (ma Ukrajnához tartozó területen): 183 000 fő a helyi lakosság 30%-a
Horvátországban: 121 000 fő a helyi lakosság 3,5%-a
A Muramelléken (ma Szlovéniához tartozó területen): 20 800 fő a helyi lakosság 1,6%-a
Burgenlandban (ma Ausztriához tartozó területen): 26 200 fő a helyi lakosság 9%-a
Fiume városában (ma Horvátország része): 7 000 fő a helyi lakosság 23,9%-a

FORRÁS:http://hu.wikipedia.org/wiki/Trianoni_békeszerződés